A Bentley is beszáll az elektromos autó bizniszbe
3 héttel, 3 nappal ezelőtt

A Bentley is beszáll az elektromos autó bizniszbe

Állítólag a gyártó a 2020-as évek közepén be is mutatja első, teljesen elektromos modelljét.

Miután több mint 4 évvel ezelőtt megvetette lábát a crossoverek világában a Bentaygával, most már a jövőre koncentrál a Bentley, ezt Adrian Hallmark vezérigazgató mondta nyilatkozatában a 2020-as Genfi Autószalon törlése után.

Hallmark megerősített, hogy elektromos autót fognak gyártani, és ez a 2020-as évek közepén érkezik. Hogy miért olyan későn, amikor szinte minden nagyobb gyártó már megkezdte az EV-kkel való kísérletezést? A válasz egyszerű, az akkumulátorok magas költsége miatt, ami jelentősen befolyásolhatja az autók, így a Bentley árát is.

A Bentley elektromos koncepciója hátulról

"Az akkumulátorok ára hatszorosa a hagyományos erőforrásokénak, valamint a motor az autó árának 20 %-át teszi ki. Szóval szorozzunk, a művelet elvégzése után kijön a 120 %, így az autó költsége már meg is duplázódótt. Az elektromos autók ma még nagyon drágák az akksik miatt. A becslések szerint az akkumulátorok megfizethetőbbek és kisebbek lesznek 5-6 év múlva és mi akkor érkezünk meg erre a piacra" - mondta Hallmark.

A Bentley EXP 100 GT oldalról

A Bentley teljesen elektromos jövőképét már tavaly megmutatták az EXP 100 GT koncepcióban, amelynek teljes rendszerteljesítménye állítólag 1340 lóerőnek felel meg és 1491 Nm nyomaték leadására képes, így nem meglepő, hogy a 0-100 km/órát 2,5 másodperc alatt abszolválja, maximális sebességét pedig 300 km/órában korlátozták. Az új technológiának köszönhetően 80%-ra feltölthető mindössze 15 perc alatt és 700 km-es hatótávval bír az 1900 kg-os autó.

A Bentley elektromos koncepciójának utastere

A Bentley szeretne elsőként szén-dioxid mentes gyárat üzemeltetni a VW-csoport tagjai és a luxusmárkák között.

„Csoportként teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a 2040-es párizsi klímamegállapodás mellett, és több tízmilliárd eurót költünk rá csoportként. A csoport tagjai vagyunk, de szeretnénk az elsők lenni. Kicsi cég vagyunk, nem használunk sok erőforrást. Tehát számunkra a szén-dioxid-mentesítés szervezeti vagy ipari szempontból egy kisebb kihívás”- tette hozzá a vezérigazgató.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
1 nappal, 19 órával ezelőtt

Több hibrid és tisztán elektromos Jeep modell jön

A legzöldebb terepjárókat szeretnék kínálni a piacon.

Elolvasom
6 nappal, 15 órával ezelőtt

210 000 km után egy Tesla Model 3 akkumulátora még 98%-os!

Egy amerikai Tesla Model 3 tulajdonosa érdekes információkat osztott meg az akkumulátorról és autójának teljesítményéről.

Elolvasom