Magyarázkodik a 7-es hűtőrácsa miatt a BMW dizájnfőnöke
2 héttel ezelőtt

Magyarázkodik a 7-es hűtőrácsa miatt a BMW dizájnfőnöke

Szerinte az X7 modellen arányosak lettek a vesék.

A BMW körül nemrégiben kirobbant botrány középpontjában nem más áll, mint a modellfrissített 7-es sorozat orrára helyezett túlméretes hűtőrács. A tradicionális BMW rajongók nem tudják megemészteni azt, hogy bizonyos piacokon ez számít előnyösnek, így a gyártó hozzájuk igazította legnagyobb limuzinjának formatervét. Adrian van Hooydonk, a BMW dizájnfőnöke most kommentálta a helyzetet, melyben igyekszik megmagyarázni döntésük okát.

2019-es BMW 7-es szemből

„Szerintem ezt a „hűtőrács-problémát” nem kellene az egész márkára kivetítenie a közvéleménynek. Az összes járművünk világmodell, amelyek esetében rengeteg kultúra ízlésének kell megfelelnünk. Ettől kicsit elkülönül a 7-es, hiszen itt főleg a kínai és az észak-amerikai piac dominál, ahol pedig ilyen járművekre van igény. A 7-es sorozat esetében az európai a legkisebb felvevőpiac. Ázsiában és Amerikában az extrovertált fiatalok így igyekeznek kitűnni a tömegből, mi pedig ehhez igazítottuk a jármű formavilágát. A modell 2015-ös bemutatásakor azt a kritikát kaptuk, hogy nem elég egyedi az autó, a ráncfelvarrás után viszont már semmivel nem lehet összetéveszteni.” – mondta Hooydonk.

A formatervező azt is hozzátette, hogy az ázsiai piacon folyamatosan változik az ízlésvilág, egyre inkább közelít az európaihoz a felfogásuk.

2019-es BMW X7-es elölről

„Gyorsan fejlődik az ázsiaiak ízlése, de egyelőre még mindig a határokat feszegető, modern megjelenést preferálják. Az európai kultúrához mért távolság egyre csökken ilyen szempontból, így meglátásom szerint hamarosan a 7-es sorozat is jobban fog hasonlítani a többi modellhez.” – tette hozzá Hooydonk.

A BMW tervezője az X7-es SUV-val kapcsolatban is megszólalt, szerinte a hobbiterepjáró esetében nem túlzóan nagy a hűtőrács, egy ekkora autóhoz arányosnak hat. Szerinte nem lett nagyobb, mint az Audi Q7 vagy a Mercedes GLS maszkja, nagy járművekhez illik a nagy hűtőrács.

„Aggodalomra semmi ok, én sem szeretném, hogy a BMW a hatalmas vesékről legyen hírhedt. Ettől függetlenül figyelembe kell vennünk az egyes piaci igényeket, melyek dinamikusan változnak az idő múlásával.” – összegezte a szakember.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
21 órával, 29 perccel ezelőtt

Ilyen lehet a Chevrolet Bolt EUV

Az elektromos városi crossover egy új modellcsalád és egy új kategória megteremtője is lehet egyben.

Elolvasom
6 nappal, 2 órával ezelőtt

A Toyota napelemmel működő Priusszal kísérletezik

A japánok napelemes plug-in hibridje egyelőre a tesztkilométereket futja, de ha sikerrel járnak, a jövőt a napenergia jelentheti a Toyotánál is.

Elolvasom