Létrehozva: 2020-11-16 13:51:46

Videón a teljesen elektromos Mercedes EQA és EQS

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Így tesztelik a vadonatúj Mercedeseket a legváltozatosabb körülmények közt.


Amellett, hogy a Formula–1-ben sikert sikerre halmoz, a Mercedes-Benz egyre komolyabb erőfeszítéseket tesz az elektromos autók fejlesztése terén. A német gyártó a versenypályákon szerzett tapasztalatait felhasználva hozta létre az EQ-platformot, melynek révén az utcai autókba is átülteti a megszerzett tudást. Egy, a YouTube-ra frissen felkerült videóban pedig – mindamellett, hogy a tesztelés, és fejlesztés folyamatába is bepillantást enged – feltűnnek a hamarosan érkező EQA és EQS modellek is. 

A csillagos márka tesztelési és technológiai központja a németországi Immendingenben kifejezetten impozánsra sikerült: a létesítményben az autók 30 különböző pályán, összesen 68 kilométernyi aszfalton mutathatják meg, mire is képesek teljesítmény és megbízhatóság szempontjából. Ezek a pályák a világ legkülönbözőbb tájainak útjait idézik, így a Mercedes minden szükséges tesztet el tud végezni házon belül. Ez már csak olyan szempontból is előnyös, hogy így nincs szükség fölöslegesen körbeutaztatni az új modelleket a világon, hogy minden létező útfelületen kipróbálhassák azokat. 

a Mercedes tesztpályája Immendingenben madártávlatból

A túravezetést Jens ten Brink, a Mercedes-Benz tesztmérnöke tartja, aki nem csak bemutatja az immendingeni komplexumot, de két elektromos autó segítségével bepillantást enged a tesztelés folyamatába is. Elsőként az EQA-t vetik alá az úgynevezett gázló tesztnek, hogy megbizonyosodjanak róla, az elektromos alkatrészek képesek megbirkózni némi vízzel, és a folyadék nem tesz kárt bennük. Majd azt vizsgálják, hogyan viselkedik az autó az éles kanyarokban, valamint a gyors irányváltások során. Ezt követően pedig visszatérnek a kutatási és fejlesztési részlegre, a Mercedes boszorkánykonyhájára, ahol a legújabb modelleket hét lakat alatt őrzi a német gyártó. Annyira titkos az itt folyó munka, hogy még a videóban „véletlenül” felbukkanó újdonságokat is kikockázták. Majd átülnek az EQS-be.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az immendingeni létesítmény egy ultramodern, minden igényt kielégítő tesztpálya a Mercedes számára, a csillagosok komoly hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra is az építkezés során. Mindenfelé napelemeket helyeztek el, hogy biztosítsák a működéshez szükséges áramot, a pálya mellett pedig rengeteg füves és erdős területet találunk. Brink kihangsúlyozta, a Mercedes számára kiemelten fontos volt, hogy legalább annyit zöld felületet visszaadjon, amennyit a komplexum megépítésével elvett a természettől. 

elektromos Mercedes-Benz EQS koncepció szemből

Kicsit több akciót láthatunk a tetőtől-talpig álcaruhát viselő EQS-nél, mint az EQA esetében. És bár csak rövid bepillantást kapunk, egyértelmű, hogy ezeket a kocsikat rendkívül szórakoztató és egyedülálló élmény vezetni. Bár a videóból nem derül ki, de aki nyomon követi az EV modellekkel kapcsolatos híreket, annak nem újdonság, hogy milyen elképesztő tempóra – és kiváltképp gyorsulásra – képesek a villanyautók. Bár a belső égésű motor ideje még nem járt le, minden esetre jó tudni, hogy amikor elérkezik az idő, a motorhanggal együtt nem kell a mókáról is lemondanunk.

 

 

Forrás:

Motor1

 

Ajánlott cikkek: