Létrehozva: 2020-05-21 11:46:17

Újra igénybe vehető állami támogatás elektromos autók vásárlására

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Már a részleteket is elárulták.


 

A hét elején az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette, hogy a magyar kormány ismét a környezetkímélő elektromobilitás és az elektromos autók terjedése mellé áll. Ezúttal viszont a korábbinál igazságosabb lesz a rendszer, mivel az olcsóbb EV-kre a korábbinál több, vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető.

Az elektromos járművek vásárlását az alábbi enyhítésekkel szeretnék ösztönözni: a segítséget 2022. június 1-ig vagy a keretösszeg kimerüléséig lehet igényelni, utóbbi 5 milliárd forintra nőtt. Ez az autók mellett kiterjed a tisztán elektromos motorokra és robogókra is. Ha valaki taxizásra szeretne EV-t vásárolni, ő a korábbinál nagyobb támogatást élvezhet a 2 milliárd forintos keretösszeg végéig. Autók esetében bruttó 15 millió forintra csökkent az a maximális vételár, amely esetén a támogatás kérhető. A 11 millió forintos beszerzési ár alatti elektromos autók esetében akár 2,5 millió igényelhető a korábbi 1,5 helyett. A 11 és 15 millió forint közé eső villanyautók esetében 500 000 forint segítség kérhető. A tisztán elektromos meghajtású robogókra igényelhető állami támogatást csak a nem természetes személyek kérhetik, ennek mértéke 100 ezer és 1 millió forint közé eshet és akár elérheti a vételár 55%-át is.

Magyarországon 2016 óta nyújt az állam támogatást az elektromos autók vásárlásához, ezzel segítve a környezetbarát technológia terjedését. A program második üteme 2020 év elején zárult le, és 2800 EV megvásárlásában segítette az ügyfeleket. Várható volt az ösztönző program harmadik változata, mivel előkelő helyen áll a közlekedés zöldítése, hiszen a károsanyag kibocsátás negyedét a közúti közlekedés teszi ki.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd feld a Tesla.hu weboldalt, hiszen a szállítás a koronavírus-járvány ellenére is zavartalan! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36203663447, [email protected]).

Forrás:

Ajánlott cikkek: