Létrehozva: 2016-01-18 16:27:00

Új Audi Q7 teszt

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

10 év után lépett második generációjába az ingolstadtiak luxus SUV-ja, a Q7. Szebb és okosabb lett, szinte alig tudtunk belekötni, de vajon megéri-e a közel 28 millió forintos árát?


Megint hóban

Tavaly májusban a napsütéses hazai időjárást magunk mögött hagyva utaztunk Svájcba, ahol az új Audi Q7 nemzetközi bemutatóját és menetpróbáját szervezték. A hegyek között uralkodó időjárás kedvezőtlen alakulása miatt a tervezettnél lényegesen kevesebb időt sikerült az autóban tölteni, összesen egy órát randiztunk vele, amiből 30 percet sikerült vezetni. A menetpróba helyett inkább csak villámpróbáról beszélhettünk, de a 218 lóerős dízel mellett a 333 lóerős benzinest is sikerült megkaparintani a svájci Alpokban.

Audi Q7

Itthon a dízel menő 

Bő fél évvel később végre idehaza is sikerült megkaparintani egy tesztpéldányt, ráadásul az erősebb, 272 lóerős V6-os 3.0 literes TDI-vel. A jelenlegi motorpaletta az említett három verzióval ki is merül, később várható hibrid és SQ7 változat is, utóbbinak már javában feszegetik a határait a valóságban is. A tesztpilótának egyszer már sikerült is felkenni az oldalát a Nordschleife egyik szalagkorlátjára.

Kecsesebb

Az új Q7 elődjéhez képest lényeges különbséget mutat. Nem csoda, hiszen az első generáció 2005-ben jelent meg, kerek 10 évet töltött a piacon. Manapság ennyi idő alatt jelentősen megváltozik a formavilág, ez elég láthatóan szembe is tűnik a két generáció között. Míg előző kerek formáival és böszme méretével hódított, addig az új Q7 lényegesen szögletesebb és karcsúbb lett. Csalóka, mert fotón sokkal inkább egy nagyobb kombinak tűnik, mintsem SUV-nak, a valóságban viszont igenis komoly méretekkel bír.

A műszerek közötti LCD kijelzőn számos információ érhető el. Extraként az Audi virtual cockpit teljesen vetített műszerfalat nyújt A műszerek közötti LCD kijelzőn számos információ érhető el. Extraként az Audi virtual cockpit teljesen vetített műszerfalat nyújt

 

Minőségi

Kinyitva az ajtót egy exkluzív belsőt pillanthatunk meg, nem kérdés, hogy prémiumautóval van dolgunk. Az anyagok minősége, a dizájn, az apró részletek mind azt a gondolatot keltik bennünk, hogy "ez igen". Sokan küzdenek a nagyméretű központi kijelzőkkel, hogy integrálva legyen-e a műszerfalba vagy sem. Sokan csak úgy odadobják a műszerfal tetejére és azt érezhetjük, hogy csak odaragasztottak egy tabletet. Az Audinál megtalálták az arany középutat, automatikusan eltűnik, ha áll a motor, vagy ha nincs rá szükségünk. Sőt, extraként kérhető egy nagyméretű LCD műszerfal is, amely nem csak a sebesség- és fordulatszámmérőt vetíti ki, hanem akár a navigációt is, ráadásul Google műholdképen. A tesztautóban lévő sportülések abszolút megfelelő kényelemet adnak, az Alcantara borítás teljesen elegendő, a bőrülés lényegében felesleges, persze egy ilyen autóhoz az dukál. Minden pazar, minden szép, ha kellőképpen kigyönyörködtük magunkat, akkor izzítsuk be a V6-ost és induljunk el!

A drive select kapcsolóval hat előre programozott és egy egyéni mód közül választhatunk. Mindegyik másfajta motor, váltó és futómű karakterisztikát ad A drive select kapcsolóval hat előre programozott és egy egyéni mód közül választhatunk. Mindegyik másfajta motor, váltó és futómű karakterisztikát ad

Szépen szól

Kellemes meglepetés, hogy a hideg ellenére a motorindítást követően 1-2 percen belül már langyos levegő áramlik be a szellőzőkön. A V6-os szépen duruzsol, szinte olyan a hangja, mint egy benzinesnek. A csuklótámaszként használatos váltó is jópofa, D-be pöccintve könnyed kúszással indul el az autó. A kormány akár egy ujjal is forgatható, a fordulékonyság meglepően jó, ami nem csoda, hiszen összkerék-kormányzásunk van. A légrugózás tökéletesen teszi a dolgát, a drive select kapcsolóval hat előre beállított program közül választhatunk, melyek mellett lehetőség van egyénileg is hangolni a váltó, a motor és a futómű karakterisztikáját. Mindegyikhez eltérő hasmagasság tartozik, melyekhez a legmegfelelőbb beállítást igazítja hozzá az elektronika. Komolyabban a gázra lépve a 600 newtonméteres forgatónyomaték személyautós dinamikával mozgatja a 2,1 tonnás tömeget. A nyolcgangos automata hibátlanul teszi a dolgát, ha nem nézem a fordulatszámmérőt és nem figyelem a motor hangját, akkor nem lehet megmondani, hogy mikor történt a váltás.

Nem sokat mutat magából a 3,0 literes V6-os dízel. 272 lóereje és 600 Nm forgatónyomatéka személyautós dinamikával mozgatja a 2,1 tonnás tömeget


Már-már önvezető

Menet közben szinte utassá válhat a vezető is néhány másodpercre, hiszen a távolságtartós tempomat mellett aktív sávtartó elektronika segít abban, hogy önmagától sávon belül maradjon az autó. Fél percnél tovább viszont nem hajlandó működni a rendszer, ami érthető is. Jelenleg még nem megengedett az, hogy helyettünk vezessen az elektronika, emiatt egy idő után hangjelzéssel figyelmeztet, hogy fogjuk meg a kormányt. Ilyenkor jobb is rá hallgatni, mert ezután már nem történik meg az automatikus visszakormányzás. Az active lane assist működésén egyébként még van mit faragni. Eléggé kapkodósan kezeli a kormányt a rendszer, ami más autógyártóknál lényegesen kifinomultabban megy. Ezt kivéve csupán egyetlen dologba lehet belekötni. Az elektromosan állítható sportüléshez nincs memória funkció, kizárólag a komfort ülésekhez kapjuk meg ezt az extrát. Ezt leszámítva egyébként nagyon nehéz hibát találni, tökéletes munkát végeztek a mérnökök, az új Q7 valóban egy nagyszerű SUV lett.

A drive select menüben pontos képet kapunk arról, hogy milyen szögben állunk terepen. Oldalt a sárga és piros sávok figyelmeztetnek az óvatos és veszélyes tartományokra A drive select menüben pontos képet kapunk arról, hogy milyen szögben állunk terepen. Oldalt a sárga és piros sávok figyelmeztetnek az óvatos és veszélyes tartományokra

Drága játék

Szép is, jó is, lássuk mibe kerül mindez. Az általunk tesztelt 272 lóerős 3.0 TDI alapára 17,9 millióról indul, ami néhány extra után hipp-hopp 27,7 milliónál áll meg. Kapkodhatunk a szívünkhöz, mindezt persze teljesen jogosan, de azt kell mondanom, hogy ebben a kategóriában ilyen felszereltséggel más gyártónál sem jövünk ki olcsóbban. Természetesen számos olyan extra van, amivel jelentősen lehet csökkenteni a költségeket, 20-22 millióért is kapunk már jóféle Q7-est. További 1,3 millióval faraghatunk az áron, ha megelégszünk a 218 lóerős TDI-vel. Fogyasztás szempontjából a gyári adatok kissé megmosolyogtatóak, hiszen 6,1 l/100 km-es átlagot ígérnek, ami egy személyautónál reális lehet, de nem egy 2,1 tonnás nagyméretű SUV-nál. A tesztkilométereket kizárólag városban tettük meg, volt benne havas terepezés és csapatás, ami felfelé húzta az átlagot. Így 15,6 l/100 km adódott, amit normál, mindennapi használat során 10-12 l/100 km körül lehet tartani városban. Akinek belefér a büdzsébe a Q7 megvétele és fenntartása, vegyen egyet! Biztos, hogy nem fogja csalódás érni.