Létrehozva: 2021-01-12 08:20:03

Több a közös a Porsche Taycanban és egy holdjáróban, mint gondolnánk

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Idén 50 éve, hogy először vezetett ember járművet a Hold felszínén.


Ha az elektromos járművekre gondolunk, valószínűleg legtöbbünknek elsőre a Tesla jut eszünkbe. Manapság a villanyautók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és egyre elterjedtebbé válnak. Részben ennek – valamint az egyre szigorúbb károsanyagkibocsátási előírásoknak – köszönhető, hogy szinte nincs is olyan gyártó, amelyik ne fejlesztene legalább egy EV-t, ám eddig méltatlanul kevés szó esett arról, és valószínűleg nem is gondoltál rá, hogy az elektromos járművek az űrkutatás történetének egyik legfontosabb tényezőjét jelentették. Idén már 50 éve annak, hogy emberek először autóztak a Hold felszínén, mindössze két évvel azt követően, hogy 1969-ben Neil Armstrong az emberiség történetének legnagyobb ugrásával elsőként lépett a Holdra.

A Porsche idén ez előtt a történelmi mérföldkő előtt szeretne tisztelegni egy zseniális marketinghúzás részeként, mellyel a tisztán elektromos Taycan Turbo S-t szeretné népszerűsíteni, a stuttgarti sportautó-gyártó felkereste az egyik űrhajóst, Charles Duke-ot, akinek lehetősége nyílt vezetni a Lunar Roving Vehicle (LRV) szerkezetét, vagyis a holdjárót. 

két Porsche Taycan Turbo S egymás mellett szemből és hátulról

Duke-ot még 1966-ban választották ki azzal a céllal, hogy az Apollo 16 legénységének tagjaként landoljon a Holdon. Ő volt a tizedik ember, aki az égitest felszínére léphetett, és egyike annak a hatnak, aki megtapasztalhatta „az egyik legfejlettebb, leginnovatívabb elektromos járművet, amelyet valaha készítettek”. Most, 50 év elteltével Duke felidézi, milyen élmény volt az összkerékhajtású LRV-t vezetni, és egyúttal azt is elárulta, hogy érezte magát, miután először vezetett EV-t a Földön.

Akárcsak az LRV, a Porsche Taycan Turbo S is összkerékhajtással rendelkezik, ráadásul mind a négy kereke kormányzott. A holdjáróban egy meglehetősen kezdetleges, ám roppant hatékony navigációs rendszer dolgozott, amely abban segítette az űrhajósokat, hogy visszataláljanak a Lunar Excursion Module-hoz, vagyis a holdkomphoz. 

A Porsche több szempontból is párhuzamot von a Taycan Turbo S és a történelmi jelentőségű EV között, de a legnagyobb különbség kétségkívül a két jármű teljesítményében mutatkozik meg. Míg az LRV haladását mindössze egyetlen lóerő biztosította, addig a Taycan Turbo S „ménese” 761 tagot számlál. A stuttgarti cég által készített autóról Duke is csak elismerő szavakkal nyilatkozott, mondván: „Ez valóban a technológia csúcsát képviseli”. 

Holdjáró (Lunar Roving Vehicle) menet közben a Hold felszínén

Van még egy roppant fontos eltérés a két EV között: míg az LRV elkészítése tetemesnek mondható, 8 millió dollárba került (és még mindig a Hold felszínén parkol, ha esetleg Elon Musk úgy döntene, hogy szeretné kölcsönkérni), a Taycan Turbo S még mindig lényegesen megfizethetőbbnek számít, hiszen a modell alapára 185 000 dollárról (vagyis aktuális árfolyamon számolva 54,8 millió forintról) indul.

 

Forrás:

CarBuzz

 

Ajánlott cikkek: