Létrehozva: 2021-03-08 15:02:45

Megérkezett a Taycan Cross Turismo, a Porsche elektromos crossovere

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Négy kivitelben, emelt hasmagassággal és kedvezőbb áron lesz elérhető, mint a Taycan.


A Porsche hivatalosan is bemutatta a Taycan Cross Turismót, a tisztán elektromos, teljesítményre kihegyezett Taycan számottevően praktikusabb verzióját. 

A stuttgarti cég még 2015-ben leplezte le a Mission E névre keresztelt koncepciót. Ebből született meg a Porsche első villanyautója, a Taycan, melynek a végső, sorozatgyártása kész prototípusát a 2019-es Frankfurti Autószalonon tárták a nagyközönség elé. A Mission E bemutatását követően nem sokkal már a Cross Turismo koncepciója is készen állt, és mivel a modell többnyire pozitív fogadtatásban részesült, 2018-ban zöld utat kapott. Eredetileg már 2020-ban piacra dobták volna, ám a koronavírus-járvány miatt ezt végül az idei évre halasztották.

Most pedig a Porsche lerántotta a leplet a Taycan Cross Turismo prototípusáról, amely hamarosan sorozatgyártásba kerül majd. 

két Porsche Taycan Cross Turismo egymás mellett, szemből és hátulról

A Cross Turismo verzió tetővonala jóval hosszabb és laposabb, mint az alapkivitel esetében, ami azt jelenti, hogy több hely áll rendelkezésre az utastérben. Ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy hátul több mint 9 centivel lett tágasabb az utasok rendelkezésére álló fejtér. 

Az új formavilágnak köszönhetően jóval több csomagot tudunk az autóba pakolni, mint a Taycan esetében: a csomagtartóban összesen 446 liternyi pakolható terület áll rendelkezésre, míg a hátsó üléssor előre döntésével ez akár 1212 literre is növelhető. 

A tágasabb belsőnek köszönhetően a Cross Turismo már most egy jóval praktikusabb járműnek tűnik, mint a Taycan. Igaz, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egészen más célra szánták őket. 

Emellett a Porsche, amely nem feltétlenül a terepjáróiról vált híressé (bár 1984-ben és 1986-ban is megnyerték a legendás Párizs-Dakar ralit), arra is odafigyelt, hogy nehéz terepviszonyok között is jól használhatóvá tegye az autót. 

Porsche Taycan Cross Turismo oldalról

A Taycanhoz képest a Cross Turismo hasmagasságát 20 milliméterrel megnövelték, ami az alapfelszereltség részét képező légrugós felfüggesztésnek köszönhetően még tovább emelhető. Ezen kívül az opcionálisan választható „Off Road Design Package” további terepre optimalizált karosszériaelemeket, és extra 10 milliméterrel emelt hasmagasságot biztosít.

Noha a nagyobb menetmagasság hasznos lehet a terepen való közlekedés során, ám a járművet nem kimondottan ilyen célra tervezték. Az emelt kasztninak köszönhetően lényegesen egyszerűbben lehet ki- és beszállni az utastérbe, mint a nagyon alacsony építésű Taycan esetében.

Ami a hajtásláncot illeti, a Cross Turismo ugyanazt a 800 voltos rendszert használja, akárcsak a Taycan, így az egyes kivitelek a teljesítmény tekintetében is nagyon hasonló értékeket produkálnak.  

Porsche Taycan Cross Turismo hátulról

És ha már az egyes változatoknál tartunk, a Porsche elektromos crossovere négy verzióban lesz elérhető: mindegyik Cross Turismo kétmotoros kivitelben, összkerékhajtással, és kétsebességes automata váltóval érkezik. 

A Turbo S változatnak mindössze 2,7 másodperc szükséges ahhoz, hogy álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra gyorsuljon. Ez csupán 0,1 másodperccel lassabb, mint a “mezei” Taycan esetében. 

A többi változat némiképp lassabb – bár lassúnak távolról sem nevezhető –, ha a 0-100-as sprintről van szó: a Taycan Turbo Cross Turismo 3,1 másodperces, a Taycan 4S Cross Turismo 3,9 másodperces, míg a Taycan 4 Cross Turismo 4,8 másodperces gyorsulással rendelkezik. 

A Porsche által közzétett adatok alapján a villanyos crossover 389-456 kilométeres WLTP hatótávra lesz képes. A modell alapára Németországban 93 635 euróról (aktuális árfolyamon számolva 34,4 millió forintról) indul. Arról azonban egyelőre nem érkezett hír, hogy Magyarországon mikor lesz elérhető a Cross Turismo kivitel. 

 

Weboldalunkon is elérhetőek a Porsche modelljei. Amennyiben valamelyikről szeretnél részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy emailben.



Forrás:

Electrek

 

Ajánlott cikkek: