Létrehozva: 2021-01-20 14:16:21

Már egy évre előre elkelt az összes Rimac C_Two

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A villanyos sportautót még be sem mutatták, és még valódi neve sincs.


Mióta a Rimac a 2018-as Genfi Autószalonon bemutatta a C_Two nevet viselő, tisztán elektromos hipersportautóját, azóta terjednek az interneten az azzal kapcsolatos pletykák, hogy a horvát cég máris eladta belőle az összes tervezett darabot, ugyanakkor ezek a híresztelések nem tejesen fedik a valóságot. Mate Rimac, a vállalat vezérigazgatója egy friss Facebookon-posztban öntött tiszta vizet a pohárba. Amellett, hogy cáfolta azokat a találgatásokat, melyek szerint a teljes legyártásra kerülő mennyiségre megvannak a vevők, egyúttal azt is elismerte, hogy a kocsi első gyártási évében készülő darabok mindegyike gazdára talált már. 

Azt elárulhatom, hogy a gyártás első évére tervezett összes autó elkelt” – írta a cégvezető a közösségi oldalon.

A horvát üzletember elmondása szerint a vállalat célja az volt, hogy az autó eladásai 12 hónappal megelőzzék a gyártását, ami nem nevezhető egy szerény elvárásnak, figyelembe véve a 2 millió dolláros (aktuális árfolyamon számolva 589 millió forintos) árat, illetve azt, hogy a sorozatgyártásba kerülő végleges prototípust még be sem mutatták. Arról már nem is beszélve, hogy egyelőre még hivatalos neve sincs a modellnek, amely továbbra is a C_Two, vagyis Concept_Two nevet viseli. 

Rimac C_Two elektromos hipersportautó szemből

Rimac C_Two elektromos hipersportautó hátulról

A vezérigazgató posztjában egyúttal azt is tisztázta, hogy jelen esetben az „eladott” kifejezés azt jelenti, hogy egy kereskedő megrendelte a modellt a Rimactól. Ugyanakkor Mate-nak szemernyi kétsége sincsen azt illetően, hogy a cég által tervezett 150 példány mindegyike záros határidőn belül gazdára fog találni.

A Facebook-bejegyzés tanúsága alapján a horvát gyártó „hamarosan” bemutatja a sorozatgyártás alapját képező prototípust, valamint elárulja az elektromos sportkocsi végleges nevét is.

Jelen pillanatban annak a három marketing célokra szánt autónak az építése zajlik, amelyeket a bemutatóhoz, valamint a leendő ügyfelek – és természetesen a média képviselői – számára rendezett tesztvezetéseken, illetve egyéb fontos eseményeken fognak használni.

Az autó egyelőre még fejlesztés alatt áll, a Rimac pedig nem szeretné, hogy a majdani vásárlók egy olyan elektromos autót próbáljanak ki, amely még úgyis változni fog a sorozatgyártás megkezdésééig. Meglátásuk szerint ez alapjaiban rontaná el a C_Two által nyújtott élményt. 

Rimac C_Two összeszerelés közben

a Rimac C_Two elkészült és összeszerelés alatt álló példányai

A horvát vállalt nem kis hírverést csinált hamarosan érkező sportautójának, ugyanis azt állítják, a C_Two-ban dolgozó négy elektromos motor együttesen 1914 lóerős teljesítmény, vagyis 1427 kilowatt energia leadására lesz képes. Ennek köszönhetően mindössze 1,86 másodpercre lesz szüksége, hogy nulláról százra gyorsuljon, míg a végsebessége 412 kilométer/óra lesz. Ha minden a Rimac tervei szerint alakul, akkor az elkövetkezendő hónapok során minden részletre fény derül a brutális hiperautóval kapcsolatosan.



Forrás:

Motor1

 

Ajánlott cikkek: