Létrehozva: 2018-10-16 16:48:54

Kémfotókon a 7-es BMW 2020-as Alpina-verziója

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A német tuningcég máris nekilátott a ráncfelvarrott limuzin továbbfejlesztéséhez.


A Nürburgringen kapták lencsevégre a 2020-ban érkező, félidős modellfrissítésen átesett 7-es BMW Alpina átiratát, mely a B7 kódjelet viseli. A félig hivatalos gyári tuningcégnek nem titkolt célja, hogy mire az új hetes megjelenik, addigra a módosított, felpaprikázott változat is elérhető legyen. A jelenlegi szériából futó Alpina modellek a kategória egyik legjobban vezethető autói, így jó eséllyel a következő kiadásnál még jobban odateszik magukat a tervezők.

2020-as 7-es BMW Alpina tuning oldalról

Többek közt abból derül ki, hogy nem a gyári BMW szerepel a képeken, hogy a hátsó lökhárítón négy kerek kipufogóvéget vezettek ki, az orr-részre pedig egy kéttagú splitter került. A felnik is kifejezetten sportosak rajta, és az új hetesen megjelenő módosított elemekből is lehet látni valamit, ezek természetesen erőteljesen álcázva vannak. Ilyenek például az átszabott első és hátsó lámpák is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen technika lapul a lemezek alatt, de az Alpina feltehetően megmarad a 4,4 literes V8 mellett, melyet a jelenlegi 600 lóerőnél is izmosabbra gyúrnak majd. A motorhoz valószínűleg 8 sebességes automata váltó és összkerékhajtás kapcsolódik.

2020-as 7-es BMW Alpina tuning hátulról

Ez a tuningolt 7-es azért is lehet fontos a márka rajongóinak, mert az utóbbi időben olyan hírek terjengnek, miszerint a BMW új zászlóshajójából lehet, hogy nem lesz M verzió. Ebben az esetben az Alpina által izmosított kivitel lehet a legmegfelelőbb alternatíva. A szegmensben olyan riválisokkal kell szembenézzen, mint a Mercedes S63, az Audi S8 vagy a Jaguar XJR575. A felfrissített hetes a Genfi Autószalonon mutatkozik be 2019 márciusában, 2020 elején pedig már meg is lehet vásárolni.

Az Alpinát 1965-ben alapították, és a legtöbb márka tuningcégeivel ellentétben önálló autógyártóként van bejegyezve Németországban. A történet 1962-ben indult, amikor az Alpina későbbi alapítója egy Weber-karburátort fejlesztett az 1500-as BMW-hez, mellyel a bajorok olyan elégedettek voltak, hogy gyári garanciát vállaltak rá. Innentől kezdve egyre szorosabbra fűzték a kapcsolatot, mára pedig a két márkanév szinte teljesen összeolvad a köztudatban. A jelenlegi B7-es Alpina modellt például ugyanott szerelik össze, mint a gyári hetes BMW-t.

2020-as 7-es BMW Alpina tuning elölről

Forrás:

Ajánlott cikkek: