Jön a Tesla eddigi legnagyobb szoftverfrissítése
2 héttel ezelőtt

Jön a Tesla eddigi legnagyobb szoftverfrissítése

Az update-tel minden Teslához elérhetővé válnak a legmodernebb funkciók.

A mostani szoftverfrissítéssel a Tesla elsősorban az autói szórakoztatóelektronikáját vette célba, állításuk szerint ez egy kis ízelítő csupán mindabból, amit a jövőben az autók nyújtani tudnak majd ezen a téren. A fókusz a streamingen, a játékokon és a zenén van, de természetesen nem maradtak érintetlenek az autók egyéb high-tech funkciói sem. Íme, itt lista a legfontosabb újításokról:

Smart Summon

Mostantól minden Tesla, amibe megrendelték a legmagasabb szintű önvezető-csomagot képes önmagától parkolni akkor is, ha a vezető nem tartózkodik az autóban. Ezt a funkciót a Tesla telefonos alkalmazásán keresztül lehet aktiválni és irányítani. Az autó képes a térképen egy előre meghatározott pontra elnavigálni, illetve a „vezetőhöz” jönni. Természetesen csak akkor működik, ha a telefonról irányító ember 50 méteren belül helyezkedik el a kocsihoz képest.

Tesla Theater

A frissítés után a nagy központi képernyőn élvezhetők a Youtube, a Netflix vagy a Hulu által közvetített videók és filmek. A felhasználók a beépített alkalmazásokon keresztül beléphetnek a felsorolt szolgáltatóknál üzemeltetett fiókjaikba és élvezhetik a szolgáltatásokat. Természetesen a funkciók csak álló helyzetben működnek, de nem lennék meglepve, ha ezt a védelmi mechanizmust leleményes hackerek kiiktatnák, mint anno a 2000-es évek luxusautóinál a TV-k esetében.

Tesla Theater

Tesla Karaoke

A 10.0-ás szoftverrel az autókba feltöltődik jó néhány zene ének nélkül, de a dalszövegek feliratozásával, hogy semmi ne állhasson a karaoke bulik útjába. Erről ugyan nincs pontos információm, de feltételezem, hogy ez a funkció is csak álló helyzetben működik. Nem lennék meglepve egyúttal, ha a Teslák zeneadatbázisát később pénzért lehetne majd bővíteni.

Tesla Karaoke

„I’m Feeling Hungry” opció a navigációban

A Teslák navigációja a 10-es szoftverfrissítéssel kibővül egy „I’m Feeling Hungry”, azaz „Éhes vagyok” opcióval. Ez akkor hasznos, ha az ember nem tudja mit és hol egyen, mert a funkció aktiválásával az autó a legközelebbi, magas pontszámmal értékelt éttermekhez viszi éhes utasait. Itt jön a képbe a sokat emlegetett, zseniálisan működő értékelési rendszer, mellyel az emberek gyakorlatilag minden helyről elmondhatják a véleményüket. Ha egy vendéglátóhely nem törekszik a magas pontokra, a Teslák nem fogják odaszállítani az embereket.

Tesla I’m Feeling Hungry

Tesla Spotify támogatás

Vége a mobiltelefonokról az autó fedélzeti rendszerére átjátszott zenék korszakának. Legalábbis Elon Musk villanyautóinak esetében. Innentől kezdve a Teslák támogatják a beépített Spotify alkalmazáson keresztüli zenehallgatást. Állítólag ez volt az egyik legtöbbek által igényelt funkció. Végre teljesült.

Tesla Spotify támogatás

Tesla fedélzeti játékok

Eddig is hatalmas szám volt, hogy a Teslák fedélzeti rendszerén lehetett különböző játékokkal játszani, sőt, azok irányítása magával a kormánnyal történt, persze ez is szigorúan csak álló helyzetben. Azonban ami a játékokat illeti, az autók mostantól maximum két fő erejéig azt is támogatják, hogy az USB portokhoz csatlakoztatott kontrollerekkel egymás ellen játsszák az autós játékokat.

Tesla fedélzeti játékok

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
8 órával, 59 perccel ezelőtt

Hivatalos vázlatokon a Volkswagen Golf 2020

A nyolcadik generációs Volkswagen Golf a hónap végén lepleződik le

Elolvasom
3 nappal, 10 órával ezelőtt

Kanyarban az új, elektromos Macan, mely a Taycan architektúráját hordozza magában!

Az új elektromos Porsche szabadidő-autó 2021-ben érkezik, várhatóan 700 lóerővel fog bírni.

Elolvasom