Létrehozva: 2017-12-23 13:32:00

Itt az új Nio ES8 elektromos SUV, olcsóbb, mint a Tesla Model X

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A kínai elektromos autókat gyártó cég, a Nio bemutatta az új ES8 SUV-t Pekingben. A kínai vásárlók számára már elérhető az autó.


Magától értetődő módon először a hazai piacon kívánja beindítani az üzletet a Nio. Az új modell alapára 448 000 jüan (körülbelül 18 millió forint). Ez azt jelenti, hogy a Tesla Model X-hez képest féláron kapható. Ez annak is köszönhető, hogy a projektet a kínai kormány is támogatja.

Annak ellenére, hogy a Nio céget 2014-ben alapította a Shanghai székhelyű NextEV, tehát egy fiatal cégről van szó, az ES8 teljesen készen áll arra, hogy akár a kiegészítők tekintetében is felvegye a versenyt a Tesla Model X-szel. Az ES8 egy teljes értékű hétüléses, mely teljes alumínium karosszériával, légfelfüggesztéssel és összekerék-meghajtással rendelkezik.

Nio

Az elektromos motor segítségével az ES8 4,4 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, mely a Model X 90D gyorsulásához hasonló adat. A 70 kWh-os akkumulátor csomag 354 kilométeres hatótávot biztosít, a töltési időről viszont egyelőre nem lehet tudni semmit. Az viszont borítékolható, hogy egy 500 kilométeres hatótávolságú modell is elérhetővé válik.

A Nio ES8 akkumulátora mindössze három perc alatt kicserélhető, vagy tölthető egy olyan szervízautóról, mely kiszáll hozzád a helyszínre. Az ES8 is rendelkezik a Teslahoz hasonló önvezető technológiával. Kamerák és szenzorok különböző variációi teszik lehetővé, hogy főutakon és autópályákon robotpilóta üzemmódba kapcsolj.

A Nio egyelőre a kínai piacon van jelen

Az ES8 első tízezer példánya úgy nevezett “alapítói kiadásban” készül, melyhez magasabb felszereltsége mellett magasabb ár is tartozik. Ez a magasabb ár 548 000 kínai jüant, vagyis 22 millió forintot jelent. Kínai olvasóink ne rohanjanak a kereskedésekbe, hiszen a cég azt állítja, hogy az összes példányt eladták.

Az amerikai vagy európai piacra való betörésről nincs hivatalos bejelentés, ám a Nio vezetői korábban már beszéltek arról, hogy szeretnének kilépni az ország határain kívülre is, és merészebb álmokat szövögetnek.

Forrás:

Autoexpress

Ajánlott cikkeink: