Hivatalos vázlatokon a Volkswagen Golf 2020
4 héttel, 2 nappal ezelőtt

Hivatalos vázlatokon a Volkswagen Golf 2020

A nyolcadik generációs Volkswagen Golf a hónap végén lepleződik le

A népszerű Volkswagen Golf a wolfsburgi főhadiszálláson, október 14-én kerül bemutatásra, nagy meglepetések azonban nem fogják érni a közönséget, hiszen már több alkalommal kapták lencsevégre szemfüles fotósok.

VW Golf 2020

Hogy biztosak legyünk a dolgunkban, a gyártó közölt néhány saját vázlatot az autóval kapcsolatban, amin jól látszik megújult fényszórók kialakítása és az autó orrán végigfutó fénycsík a modernebb lökhárító és hűtőrács felett. Az Mk7-es platform frissítése révén még több könnyűfémet használtak fel, így 50 kilogrammal könnyebb lesz az Mk8-as, a karosszériaváltozatokból a háromajtós és kombi kivitelt már nem érdemes keresni.

VW Golf 2020 beltér

A belsőt látva a fizikai gombokat egyetlen kijelző váltja fel, ami ízlésesen olvad össze a sofőr előtt található üveglappal, ez lesz az új „digital cockpit”, amin természetesen számos online funkció és szolgáltatás lesz elérhető, köszönhetően az eSIM kártyának, amit az új Volkswagen Touragben már megfigyelhettünk.

VW Golf Mk8

Gazdaságos hajtásláncok érkezhetnek megreformálva a 48-voltos lágy-hibrid vonalat, sőt kétféle plug-in hibrid verzióra is lehet számítani, köztük a teljesítmény orientált, közel 240 lóerős GTE verzióval. Több elektromos Golf nem lesz, hiszen az ID 3 veszi át a helyét ezen a téren. A 12V-os támogatás az alap 1.0 és 1.5-ös benzinmotorokhoz is jár, érkezik egy teljesen új 1.5 literes dízelmotor szintén elektromos támogatással és egy 2.0 literes TDI is.

Volkswagen Golf Mk8

Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy egy szíjas, indítómotor/generátorral helyettesítenék a turbót az ezres erőforrásnál, ami valljuk be előnyösebb lenne a normál használat során is 7-8-9 litert fogyasztó, kisköbcentis turbómotorok helyett. A hajtásláncok mindegyike hatsebességes manuális és hetes duplakuplungos automatával érkezhet, alapvetően elsőkerék-meghajtással lesz kapható az új golf, de akár a Volkswagen féle 4Motion is választható lesz.

Az új Volkswagen Golf 2020-ban érkezhet meg a márkakereskedésekbe.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
1 nappal, 1 órával ezelőtt

Hidrogénhajtást kaphat az új X7

A BMW egy új változattal állhat elő hamarosan.

Elolvasom
6 nappal, 20 órával ezelőtt

Az Infiniti is megérkezik az elektromos autók piacára

A Nissan már kezdetektől fogva jelen van az EV-k piacán, most luxusmárkája is színre lép.

Elolvasom