Létrehozva: 2019-12-17 11:41:19

Ezek a legnagyobb hatótávú elektromos autók 2019-ben

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A gyorsulás egy dolog, de mi a helyzet a használhatósággal?


Az elektromos autók úgy gyorsulnak, mint a veszedelem, ezt mindannyian tudjuk. Erejüket instant el tudják szabadítani , nem kell megvárni, amíg kedvező fordulatszám-tartományba érnek, mint a belsőégésű motorral szerelt „idejétmúlt” járművek. Szépek, gyorsak, zöldek, hát hol itt probléma? Ott, hogy hiába a fejlett technika, a villanyautók továbbra is inkább a mindennapi városi ingázásban érzik otthon magukat, egy-egy hosszabb út megtétele előtt mindenképp figyelembe kell venni a hatótávot a tulajoknak. Szerencsére a gyártók folyamatosan erősítik modelljeiket ilyen téren, 2019-re pedig már egészen tiszteletre méltó távot tud megtenni az elektromos járművek krémje. Íme a 6 maratoni sportoló, amelyekkel a legnagyobb távot teheted meg egy töltéssel 2019-ben!

Tesla Model S Long Range – 610 km

Micsoda meglepetés. Továbbra is a Tesla luxuslimuzinja trónol a csúcson, az áprilisban kiadott „update”-nek hála a Long Range modellek képesek akár több, mint 600 kilométert is megtenni egyetlen töltéssel a WLTP mérései alapján. Az összkerékhajtású limuzin ezzel a konfigurációval 3,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége pedig 250 km/h. A tekintélyes teljesítmény és hatótáv mellett a Tesla továbbra is átlagon felüli helykínálattal rendelkezik, a kiépült töltőállomás-hálózat pedig csábító lehet a leendő vásárlók számára. A korai példányokban kritizált minőség-problémákat Elon Musk és csapata már kijavította, hiába közeledik a konkurencia, a Model S továbbra is kategóriaelső. Ha valaki az extrém menetteljesítményeket jobban preferálja a kedvező hatótávnál, annak ott van a Performance kivitel, ami ugyan „csak” 590 km-t tud elmenni egy töltéssel, de 2,6 másodperc alatt képes 100-ra katapultálni magát!

Tesla Model S

Tesla Model 3 Long Range – 560 km

A Tesla negyedik modelljének gyártását 2017-ben kezdték meg, egy kedvezőbb árú elektromos járművel kívánták bővíteni a palettát. A Model 3 egy igazi sikertörténetnek bizonyult, debütálása óta számos díjat nyert el az EV (Electric Vehicle) kategóriában, teljesen jogosan. A 415 km-es hatótávval rendelkező alapmodellt már alig több, mint 50 ezer eurós (kb. 16,6 millió forint) áron meg lehet vásárolni, ami még az emészthető kategóriába esik az új autók viszonylatában. A Tesla szerencsére kínál alternatívát azok számára is, akik tekintélyesebb hatótávot szeretnének: a Model 3 Long Range 560 kilométert kínál egy töltéssel, ráadásul 1 másodperccel jobb 0-100-as gyorsulással rendelkezik, mint a szériamodell (4,6 s). Az igazi őrületet természetesen a Dual Motoros Performance jelenti, ez már képes a 261 km/h-s végsebességre és a 3,4 másodperces 100-ra gyorsulásra.

Tesla Model 3

Tesla Model X Long Range – 505 km

Elon Musk durranthatja a pezsgőt, hiszen továbbra is a Tesla termékei nyerték el az első három helyezést. Első a zászlóshajó, második a kisebb modell, harmadik pedig az SUV, ez teljesen rendben van így. A márka szabadidőautója megörökölte a Model S menetdinamikáját úgy, hogy közben akár 7 személyt is képes szállítani és szórakoztatni. A példás helykínálatnak és a megemelt karosszériának azonban ára van, a Model X „csupán” 505 kilométeres hatótávra képes az alapváltozatban. Long Range ebből nem készült, így a vásárlóknak be kell érniük ennyivel. Szerencsére továbbra is van milliónyi más előnye/különlegessége az autónak, mint például az önvezető funkció, vagy a felfelé nyíló hátsóajtók. Ha a Performance modellt választod, 20 km-el csökken a hatótáv, de lényegesen javul a gyorsulási érték: 2,9-alatt futja a 0-100-at, a szériamodellnél 1,5 másodperccel rövidebb idő alatt.

Tesla Model X

Jaguar I-Pace – 470 km

A legutóbbi Év Autója szavazás győztese volt a Jaguar I-Pace, ami sok mindent elárul. A grazi összeszerelésű, duplamotoros elektromos SUV igencsak tekintélyes 400 lóerős és 700 Nm-es összteljesítménnyel rendelkezik, ami 4,8 másodperces 0-100-as gyorsulásra elegendő. A 432 cellából álló akkucsomag WLTP mérései szerint 470 km-es távolság megtételére alkalmas, 100 kW-os töltőállomáson akár 45 perc alatt is képes 80 %-os töltöttségi szintet elérni, otthon persze ennél több idő kell, de 10 óra alatt sima hálózati csatlakozóról is megoldható.

Jaguar I-Pace

A sportos kinézetű crossover nem egy pehelysúlyú versenyző, súlya meghaladja a 2,1 tonnát az akkumulátor csomag miatt, végsebességét 200 km/h-nál limitálták elektronikusan. Tetszik vagy sem, ez van, bár én úgy gondolom, hogy a végsebesség nem tartozik a legfontosabb szempontok közé egy elektromos autó esetében. Aki büntetni akar zöldrendszámmal az autópályán az valószínűleg továbbra is Teslát fog vásárolni, viszont akinek fontos a minőségi kidolgozás és a prémium-érzés, annak jó választás lehet az I-Pace. Viszont mélyen zsebbe kell nyúlni hozzá, a Jaguar EV-je 28 millió forintos alapáron indul.

Kia e-Niro – 455 km

A Kia viszont jóval kevesebbért kínál hasonló hatótávot. Az e-Niro egy igazi racionális választás, 10 millió forintos alapmodell is képes 312 kilométert megtenni, de a Teslához hasonlóan itt is lehet kérni Long-range alternatívát, ami 455 kilométeres hatótávot ígér a vásárlóknak alig több, mint 12 millió forintért. Bomba vétel nemigaz? Egyedül a teljesítményből kell engednie annak, aki a Kia terméke mellett teszi le a voksát, a 210 lóerő jóval kevesebb, mint az előbb említett autóké, de így is impozáns menettulajdonságokkal rendelkezik a Kia kisméretű SUV-je. Formavilága inkább az átlagautóknál megszokott stílust idézi, csak a zöld rendszám és a kékszínű apró részletek árulkodnak arról, hogy ezt kivételesen nem belsőégésű motor hajtja. A kedvező hatótáv, a konzervatív dizájn, a bőséges helykínálat, a rozsdamentes karosszéria és a kivételes ár-érték arány igazán jó választássá teszik a Kia e-Nirot.

Kia e-Niro

Mercedes EQC – 410 km

2019-ben a Mercedes is beszállt az elektromos autó bizniszbe, rögtön egy impozáns megjelenésű SUV-t dobott piacra, ráadásul nem is rosszat. Képesek voltak egy elektromos autóba is átültetni azokat a tulajdonságokat, amikért egy csillagos autót szeretni szoktak az emberek. A 408 lóerős batár irdatlan erővel tud megindulni, az 5,1 másodperces gyorsulás az előbbi autókéhoz képest ugyan nem tűnik kiemelkedőnek, de tekintve, hogy az EQC 2,5 tonnás önsúllyal rendelkezik, már mindjárt nem tűnik olyan rossz értéknek. Ahogy a 410 kilométeres hatótáv sem piskóta, a 80 kW-os akkumulátorcsomagot gyorstöltéssel akár 40 perc alatt is 80%-ra lehet tölteni, otthon, hálózatról viszont 11 órába is beletelhet, mire teljesen feltöltődik. Cserébe viszont milliónyi komfortberendezés és vezetéstámogató rendszer előnyét élvezhetik a vásárlók, az EQC kínálja talán a legmagasabb szintű komfortot és luxust az elektromos autók piacán 2019-ben.

Mercedes EQC

Forrás:

Ajánlott cikkek: