Létrehozva: 2020-10-15 11:17:19

Ennyibe fog kerülni a Lucid Air, Elon Musk azonnal reagált

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Egymásra licitálva viszi lejjebb az autók árát a Tesla és a Lucid.


Úgy tűnik, elég komolyan elindult az árverseny az elektromosautó-gyártók között. Ugyanis a Lucid Motors tegnap bejelentette, hogy mennyibe is fog pontosan kerülni a nemrég bemutatott Lucid Air alapmodellje. Eddig a cég legolcsóbb elektromos luxusszedánjáról csak annyit lehetett tudni, hogy 80 ezer dollár (aktuális árfolyamon számolva 24,7 millió forint) alatt fog kezdődni az ára Amerikában. Most ezt pontosították, és elárulták, a legolcsóbb Airért 77 400 dollárt (23,9 millió forintot) kell majd fizetni. Ebből még levonásra kerül egy 7500 dolláros (2,3 millió forintos) szövetségi támogatás, így a villanyautó már 69 900 dollárét (21,6 millió forintért) haza lehet majd vinni. Emellett most már az is tudható, hogy ezért az összegért 670 kilométeres (406 mérföldes) hatótávot, és egy, a hátsó kereket hajtó, 480 lóerős teljesítményre képes elektromos motort adnak az alap Airhez. 

Történt mindez azt követően, hogy egy nappal korábban a Tesla közzétette, 3000 dollárral (930 ezer forinttal) csökkenti a Model S Long Range Plus árát az USA-ban, amely így 71 990 dollárba (22,3 millió forintba) fog kerülni. Mivel a Tesla autóira már nem lehet szövetségi támogatást igénybe venni, az Air 2000 dollárral olcsóbban elvihető, mint a legolcsóbb Model S. Igaz, a Lucid Air jelenleg még csak előrendelési fázisban tart és csak valamikor 2022-ben kezdi meg a Lucid az elkészült kocsik leszállítását. 

Természetesen Elon Musk ezt nem hagyhatta szó nélkül, és a Twitteren közölte, „felvesszük a kesztyűt” és a Model S árát 69 420 dollárra (21,5 millió forintra) módosítják. Szóval a Tesla alapítóját idézve, „a jóslat beteljesült” és megkezdődött a harc a két gyártó között a vásárlókért.

Elon Musk tweetje a Tesla Model S árváltozásáról

Úgy fest, a Lucid luxusszedán valóban az első elektromos autó lesz, amely közvetlen versenytársa lehet a Tesla Model S-nek, ráadásul sok tekintetben még felül is múlja. Az Air 17 százalékkal hatékonyabb energiafelhasználással rendelkezik, mint a legjobban teljesítő Tesla. Az utastere tágasabb és a csomagtartóban is több hely van, a beltér pedig sokkal inkább a luxusra, a prémium anyagok használatára van kihegyezve, mint Elon Musk autóiban. Azt már nem is említve, hogy gyorsabb töltésre képes, mint akármelyik Tesla. Feltéve, hogy sikerül egy olyan DC gyorstöltőt találni, amely képes leadni azt a 300+ kilowattos teljesítményt, amelyet az Air 924 voltos akkumulátora képes befogadni. Mivel jelenleg nincs vetélytársa a Tesla Supercharger hálózatának, ezért az Air gyorsabb töltési kapacitása egyelőre nem jelent akkora előnyt, mint ahogy az papíron tűnhet. 

A Lucid Air egy olyan jármű, amely személy szerint nagyon nagy izgalommal tölt el, mert olyan szintű teljesítményt, hatékonyságot és luxust nyújt, amelyeket a mai EV-kben jelenleg nem lehet megtalálni.” – mondta Peter Rawlinson, a Lucid Motors vezérigazgatója. „Kezdettől fogva az a vízió lebegett a szemünk előtt, hogy megalkossuk a világ legjobb EV technológiáját. A Lucid Air széria ma közzétett alapárával még szélesebb körben szeretnénk elérhetővé tenni a legfrissebb, legmodernebb, forradalmi EV technológiát.”

három Lucid Air egymás mellett a sivatagban

A Lucid négy kivitelének értékesítése során a cég azt a stratégiát követik, hogy első körben a két legexkluzívabb, legdrágább verziót, a Grand Touring és Dream Edition nevű változatot teszik elérhetővé, melyeket 2021 második negyedévére ígérnek. A két olcsóbb kivitel csak ezt követően érkezik. Az Air Touring 2021 év végén, az Air alapmodellje pedig 2022-ben lesz megvásárolható.

 

  • Air: az alapmodell ára 77 400 dollárról (a szövetségi kedvezmények levonását követően 69 900 dollárról) fog indulni, 670 kilométeres (406 mérföldes) hatótáv, 480 lóerős teljesítmény, a gyorsulásról és a végsebességről egyelőre nincs információ. Elérhető: 2022-től.
  • Air Touring: az alapára 95 000 dolláról (a szövetségi kedvezmények levonását követően 87 500 dollárról) indul, 653 kilométeres (406 mérföldes) hatótáv, 620 lóerős teljesítmény, 3,2 másodperces gyorsulás 0-ról százra, 249 kilométer/órás végsebesség, 20 perc töltéssel 480 kilométerre elegendő energia. Elérhető: 2021 4. negyedévétől.
  • Air Grand Touring: az alapára 139 000 000 dollárról (a szövetségi kedvezmények levonását követően 131 500 dollárról) indul, 832 kilométeres (517 mérföldes) hatótáv, 800 lóerős teljesítmény, 3,0 másodperces gyorsulás 0-ról százra, 270 kilométer/órás végsebesség, 20 perc töltéssel 480 kilométerre elegendő energia. Elérhető: 2021 2. negyedévétől.
  • Air Dream Edition: az alapára 169 000 dollárról indul (a szövetségi kedvezmények levonását követően 161 500 dollárról), 809 kilométeres (503 mérföldes) hatótáv, 1080 lóerős teljesítmény, 2,5 másodperces gyorsulás 0-ról százra, 270 kilométer/órás végsebesség, 20 perc töltéssel 480 kilométerre elegendő energia. Elérhető: 2021 2. negyedévétől.

 

A Lucid elsőként a Dream Editiont szállítja le a leendő tulajdonosoknak. A modell a 19 colos kerekekkel 809 kilométeres (503 mérföldes) hatótávra lesz képes, míg a 21 colos AeroDream felnikkel ez a szám 748 kilométerre (465 mérföldre) csökken.

Bónuszként pedig azok a vásárlók, akik most megrendelik a Lucid Air valamelyik változatát, három évig ingyen tölthetik majd az autójukat az Electrify America folyamatosan bővülő, ultragyors töltőhálózatán. 

Lucid Air utastere

Bár egy darabig még biztosan várni kell arra, hogy az Air első példányai megjelenjenek az utakon, a harc már most megkezdődött a Lucid és a Tesla között a vásárlók kegyeiért. Ebből pedig mi, a felhasználók profitálhatunk majd igen sokat. Hiszen ugyanazt a csúcstechnológiát egyre olcsóbban szerezhetjük meg, hiszen hosszabb távon egyre elérhetőbbé fognak válni az elektromos autók.



Forrás:

InsideEVS

 

Ajánlott cikkek: