Létrehozva: 2019-04-18 10:14:07

Elkészült és már be is mutatkozott a Volkswagen ID riválisa!

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Az új Audi AI: ME koncepció a vállalat jövőbetekintő városi közlekedésre vonatkozó nézeteit igyekszik szemléltetni, hivatalos debütálása a Sanghaji Autószalonon volt esedékes 


Az AI:ME a negyedik tanulmány, melyet az Audi készített annak fényében, hogy az elkövetkezendő 10 éves ciklust figyelembe véve az emberek elé vetíthesse vezetési jövőképét. A gyártó egyelőre nem közölt pontos, gyári adatokat újdonsült termékének kapcsán, de ezen kijelentés felett indoklást is tett!

Audi AI:ME elektromos autó tanulmány szemből

A négykarikás vállalat egy 65 kWh-s akkupakkot rakott a tanulmányautóba, valamint egy, a hátsó tengelyen elhelyezett 170 lóerős összteljesítménnyel rendelkező elektromotort is kapott az AI:ME. Az Audinál úgy vélik, semmi értelme egy olyan jármű gyorsulására és egyéb teljesítményeire vonatkozó adatokat közölni, mint az AI:ME, mely modell esetében 20 és 70 km/h-s sebességhatárok közti menetteljesítményről van szó.  

Audi AI:ME tanulmány autó hátulról

A későbbiekben szériamodellként a kínálatba kerülő koncepció kizárólag városi közlekedésre lett kitalálva, illetve kifejlesztve, a gyártó is eképpen ajánlja az ügyfelek rendelkezésére. Az AI:ME a 2017-ben bemutatott Aicon koncepció és a PB18 e-tron sportautó megszületése után látott szintúgy napvilágot.

Miközben a PB18 e-tron formavilága és egyéb stílusjegyei arra engednek következtetni, hogy a jármű akár az Audi R8 jövőbeli utódjaként szolgálhat majd, az AI:ME vonásai leginkább egy kompakt crossoverre emlékeztetnek, Audi A3-as méretarányokkal. Az architektúráról sem tudni konkrét információkat, de annyi biztos, hogy a 4,3 méter hosszú, 1,5 méter magas és 1,9 méter széles, 2,7 méteres tengelytávval rendelkező elektromos autó alkatilag a Volkswagen ID hatch-hez, a Seat el-Born EV-hez hasonlítható, melyek mindegyike a Vokswagen-csoport MEB platformján nyugszik.

Audi AI:ME Concept bemutatója

Andreas Mindt, az Audi vezető dizájnerének elmondása szerint az autó tervezésekor nem a már megszokott, az ő szavaival élve a „telefonfülkékhez hasonlító városi kisautók” formavilágából indultak ki. Végezetül egyszerű, letisztult vonalakkal vértezve született meg az AI:ME tanulmány. A kérdésre, miszerint lehetséges-e, hogy az Audi a közeljövőben bemutat az AI:ME-hez méretben hasonló, MEB platformra épülő típust, nem adott és nem is adhatott evidens választ, azonban nem is cáfolta teljes egészében a dolgot.

Audi AI:ME koncepció hátuljának részletezése

Elöl-hátul LED-es fényforrásokat szereltek a járműre, hogy a különböző színek formájában megnyilvánuló jeleket továbbíthasson a gyalogosoknak vagy más autóvezetők felé. Az AI:ME utastere is futurisztikus irányvonal mentén lett kialakítva, ez főként azért volt lehetséges, mert a gépjármű képes lesz a 4. szintű önvezetésre, így összességében nagyobb teret lehet az utasok rendelkezésére bocsátani.

Audi AI:ME tanulmány letisztult utastere

Az anyagok rendkívül finom tapintásúak, ami viszont nálam kiégette a biztosítékot, hogy élő növényeket ültettek az anyós oldali műszerfalba.

Forrás:

Ajánlott cikkek: