Létrehozva: 2020-02-18 12:43:21

Elektromos crossovert mutat be a Cadillac

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Az amerikai gyártó egy egész sor villanyautóval készül ezután.


A Cadillac vezetője, Steve Carlisle maga beszélt az amerikai kereskedőknek arról, hogy hamarosan leleplezik azt a közepes méretű elektromos crossover modellt, amelynek látványterveit még 2019-ben mutatták meg. Az agresszív megjelenésű, éles vonalakból álló jármű előrevetíti a gyártó jövőbeni elképzeléseit, mely szerint villanyautók egész sorát mutatják majd be.

Cadillac elektromos crossover tanulmány elölről

„Pontos részleteket egyelőre nem árulhatok el az autóval kapcsolatban, az viszont biztos, hogy ezután számos elektromos járművel bővül a kínálatunk, amelyeket a globális piacra szánunk” – mondta Carlisle

A General Motors egy új elektromos platformot fejlesztett ezekhez a modellekhez, amely lehetővé teszi az első-, a hátsó- és az összkerékhajtású verziók kialakítását is. Konkrét dátuma még nincs a hivatalos bemutatónak, ám az áprilisi New York-i Autószalon jó alkalom lenne erre.

„Az új évtizedbe belsőégésű modelleket gyártó márkaként lépünk be, ám részben elektromos hajtású autógyártóként szeretnénk elhagyni azt” – tette hozzá a Cadillac vezetője.

Forrás:

Ajánlott cikkek: