Az új, 2020-as Nissan Qashqai hibridként érkezik
1 hónappal, 1 héttel, 6 nappal ezelőtt

Az új, 2020-as Nissan Qashqai hibridként érkezik

A következő generációs Qashqai két új hibrid hajtásláncot is be fog mutatni.

Ebben az évben kezdődik a harmadik generációs Qashqai értékesítése, mely nem meglepő módon hibrid hajtásláncot kap, továbbá egy kis vizuális felfrissülést. A Nissan fontolóra veszi a Qashqai dízelmotorjának kivezetését, hogy csökkentsék az SUV szén-dioxid-kibocsátását. Mivel az új dízel autók eladása 2018-ban csaknem 32%-kal esett vissza és ez a tendencia folytatódott 2019-ben is, az új dízel járművek népszerűsége további 28 %-kal csökkent.

A Nissan azt is megerősítette, hogy az új Qashqainak nem lesz tisztán elektromos verziója, azt a hajtást egy másik SUV számára tartogatja a gyártó, amely egy új platformra épül és valószínűleg egy egész modellcsalád alapjául szolgál majd.

A harmadik generációs Nissan Qashqai formaterve hátulról

A következő generációs Qashqai a Renault-Nissan Alliance CMF platformjának frissített verzióján alapul, amely támogatást nyújt az elektromos vonalhoz. Ugyanakkor nem teljesen elektromos, mivel a gyártó első nulla emissziós SUV-ja az Ariya koncepció gyártásba kerülő változata lesz, amit a 2019-es Tokió Autószalonon mutatott be.

„Egy új platformban az a legjobb, hogy az elektromos technológiákat képes alkalmazni. Valószínűleg nem fogja magában foglalni a teljes villamosítást, mert az egy teljes más modell és az ehhez szükséges beruházás lényegesen nagyobb lesz” – mondta Ponz Pandikuthira, a Nissan Europen terméktervezési alelnöke.

A harmadik generációs Qashqai elejének egy részlete

Az új Qashqai két hibrid erőforrással lesz elérhető, az egyik a Nissan innovatív ePower rendszerével, a másik pedig a sportos Mitsubishi plug-in hibriddel. A korábbi rendszer jelenleg Nissan Note-ben található, amelyben népszerűnek bizonyult. Ez egy hibrid rendszer benzinmotorral, amely generátorként működik az akkumulátor feltöltésekor, majd az elektromotort táplálja.

A plug-in hibrid technológia a Mitsubishitől származik, amelyet széles körben elismernek a piacon. A riválisokkal ellentétben a japánok már meg is újították az Outlander PHEV-et, hogy a szigorúbb WLTP rendszer szerint 50 g/km CO2-értéket nyújtson - és várható, hogy az új Qashqai hasonló adatokat fog majd felmutatni.

Az új Qashqai hátuljának egy részlete

Ponz Pandikuthira, a Nissan Európa terméktervező alelnöke, azonban nem volt meggyőződve a plug-in hibrid előnyeiről.

„Nem egy nagy plug-in hibrid stratégiát folytatunk. Néhány autón kipróbáljuk, de a plug-in-hibridek üzleti helyzete nem túl jó. Számunkra ez egy átmeneti technológia a következő 2-4 éves ciklusra, amíg az akkumulátor költségei nem csökkennek arra a pontra, ahol a teljesen elektromos autók gyártásának költségei nem csökkennek - mondta Pandikuthira.”

A következő generációs Qashqai több technológiát kínál, a Nissan ProPilot autonóm vezetési rendszereinek frissítéseivel és egyéb 21. századi kütyükkel van felszerelve.

Forrás:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
1 nappal, 19 órával ezelőtt

Több hibrid és tisztán elektromos Jeep modell jön

A legzöldebb terepjárókat szeretnék kínálni a piacon.

Elolvasom
6 nappal, 14 órával ezelőtt

210 000 km után egy Tesla Model 3 akkumulátora még 98%-os!

Egy amerikai Tesla Model 3 tulajdonosa érdekes információkat osztott meg az akkumulátorról és autójának teljesítményéről.

Elolvasom