A Lamborghini 2025-re előrukkolna egy teljesen elektromos négyajtós GT-vel
1 hónappal, 3 héttel, 5 nappal ezelőtt

A Lamborghini 2025-re előrukkolna egy teljesen elektromos négyajtós GT-vel

A Lamborghini új négyajtós GT-je a Porsche Taycan platformját és a Sián innovatív technológiáját is megörökölné.

A Lamborghini negyedik modellcsaládjának, vagyis a 2 + 2 grand tourer első lépésének a 2008-as Estoque koncepció számít. Ez több mint 10 év eltelte után úgy tűnik, hogy megkaphatja a zöld fényt és várhatóan 2025-re a cég első teljesen elektromos autójaként debütálhat.

A négyülésest egy esetleges harmadik középmotoros szuperautó megvalósításával szemben választották, így ez kerül a belépő szintű Huracán szuperautó, az Aventador és az Urus SUV mellé. Korábban nem volt egyértelmű, hogy a 2 + 2 első vagy középmotoros elrendezést kap majd, ezen viszont Maurizio Reggiani szerint most komolyabban és radikálisabban kezdtek el gondolkodni.

Lamborghini Terzo Millennio Concept

"Ha megnézzük a negyedik modellvonal időzítését, akkor valószínű, hogy nem is jöhetne jobbkor egy teljesen elektromos modell. Ehhez az autóhoz felhasználják a szélesebb Volkswagen-csoport platformját, amelynek a Lamborghini is tagja" - mondta Maurizio Reggiani.

A legvalószínűbb, hogy az új Porsche Taycan által használt PPE-architektúrát fogja megkapni, amely egy csúcskategóriás elektromos platform. Egy ilyen lépés segítené a Lamborghini-t elérni a szükséges méretgazdaságosságot a Lamborghinitől elvárt teljesítmény és a tisztán elektromos tulajdonságok és költségcsökkentés mellett.

Legalább 560 km hatótáv várható el egy ilyen konstrukciótól, bár valószínűleg sokkal több is lehet, mivel az EV piac rohamtempóban fejlődik és, hol van még 2025? Továbbá nehéz elképzelni, hogy a Lambó tulajok elfogadnák a 3 másodperc feletti 0-100 sprintet.

A Lamborghini Sián egy kiállításon

Korábban az olasz gyártó ragaszkodott a V10-es és V12-es erőforrásokhoz, azonban a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt nem is olyan régen bemutatta a Siánt, amely a Lambo legerősebb és leggyorsabb modellje és egyben az első hibridje is lett.

A Sián az Aventador 6,5 literes V12-ét használja, amely párosul egy 48 V-os sebességváltóba integrált villanymotorral. Együttesen pedig 808 lóerő leadására képes. Az energia nem a hagyományos lítium-ion akkumulátorokban tárolódik, hanem egy szuperkondenzátor egységben.

A Lamborghini Urus egy utcán fotózva

A negyedik modell sorozat megvalósítása nagyban függ a Lamborghini növekvő értékesítésétől, különös tekintettel az Urusra. Az Urus pénzügyi biztonságot nyújt a Lamborghini számára az extravagáns szuperautók gyártásának folytatásához, továbbá ez most a negyedik modellvonal fejlesztését is finanszírozza.

A SUV bevezetése drámai hatással volt már 2019 első félévének eladásaira is, a Lamborghini 4554 autót értékesített, ami 96% -os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ebből az Urus csaknem 60% -át tette ki.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Magyar Autókereskedőház zrt.
14 órával, 41 perccel ezelőtt

Viszik a Kia e-Nirót, mint a cukrot

Az Egyesült Királyságban sorban állnak érte, 2020-ban már a frissített modell érkezhet.

Elolvasom
2 nappal, 13 órával ezelőtt

Jótékony célra készült ez az egyedi Rolls-Royce Phantom

A Rolls-Royce Phantom Magma Red, ötrétegű fényezése egyértelműen viszi a prímet.

Elolvasom