Létrehozva: 2020-07-27 14:53:02

A Jaguar Land Rover bemutatta prediktív érintőképernyőjét

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Az új technológia sokkal kevésbé vonja el a sofőr figyelmét a vezetésről.


A Jaguar Land Rover és a Cambridge-i Egyetem együttműködéséből megszületett – kis képzavarral élve – az érintésmentes érintőképernyő, amely érzékelők segítségével megfigyeli a szemet és az ujjak mozgását és a mesterséges intelligenciának köszönhetően kikövetkezteti, hogy a felhasználó melyik gombot szeretné megnyomni a kijelzőn. Mindezt még azelőtt, hogy ténylegesen megérintené a képernyőt.

A pontosság kedvéért: ha megnyomják, a kijelző továbbra is úgy működik, mint egy érintőképernyő. Az új, prediktív funkció mindössze egy extra opciót tesz lehetővé, egy láthatatlan réteget létrehozva a levegőben a képernyő előtt. Így kevésbé vonja el a sofőr figyelmét az útról.

A JLR szerint a rendszer mesterséges intelligenciája már a mozdulatsor legelején képes felismerni, a vezető melyik gombot készül megnyomni. A szenzorok a vizuális alapú, vagy rádiófrekvenciás megfigyelést ötvözik a felhasználók szokásaival és az aktuális környezeti viszonyokkal, miközben valós időben megfigyelik és a szemmozgás alapján kikövetkeztetik a felhasználó szándékát.

A JLR először 2015-ben mutatta be az új technológiát az alábbi videóban:

Annak ellenére, hogy az érintésmentes érintőképernyő kifejlesztése egyértelműen egy hosszú ideje zajló projekt, a Jaguar Land Rover human-machine interface specialistája, Lee Skrypchuk elárulta, hogy a COVID-19 koronavírus-járvány következtében még inkább előtérbe kerültek az érintés nélküli technológiák, ez pedig új lendületet adott az új funkció kifejlesztésének.

„Ahogy a világ országai kezdenek enyhíteni a korlátozásokon, megfigyeltük, hogy a hétköznapi fogyasztók a mindennapjaik során rengeteget használnak érintőképernyőket: vasúti- és mozijegy vásárlásnál, az ATM-ek használata során, a szupermarketben, mikor az önkiszolgáló kasszáknál fizetnek, vagy becsekkolnak a repülőtéren. A prediktív érintéstechnológia szükségtelenné teszi az interaktív kijelző megérintését, és ebből kifolyólag csökkenti a baktériumok és vírusok ezen felületeken keresztül történő terjedésének kockázatát” – nyilatkozta Skrypchuk.

„Ez a technológia egyúttal lehetőséget kínál számunkra, hogy még biztonságosabbá tegyük a járműveket azáltal, hogy csökkentjük a járművezetők kognitív terhelését. Ennek következtében a sofőr sokkal jobban képes az előtte álló útra koncentrálni. Ez egy kulcsfontosságú fejlesztés a Destination Zero célkitűzésünk eléréséhez.”

Jaguar I-Pace elektromos autó szemből

A Destination Zero a Jaguar Land Rover fenntartható fejlődés programját takarja, amelynek legfőbb célja, hogy járművek károsanyag-kibocsátását, ezzel egyidőben a balesetek és a forgalmi dugók számát is nullára csökkentsék. Ezáltal egy sokkal biztonságosabb, egészségesebb és tisztább környezetet hozzanak létre.

A Jaguar Land Rover mellett több gyártó, mint a BMW vagy az Audi is alkalmaz hasonló megoldást az infotainment rendszerével kapcsolatban. Bár ezekben az esetekben inkább csak közelségérzékelésről beszélhetünk, ami csak kihangsúlyozza a képernyőn lévő gombot. Érintésmentes kiválasztásra egyelőre nincs lehetőség.

A JLR szerint a laboratóriumi vizsgálatok és a közutakon lefolytatott tesztek azt mutatták, hogy a prediktív rendszer képes akár 50 százalékkal is csökkenteni a képernyővel történő közvetlen érintkezést és azt az időt, amíg a sofőr nem az útra figyel.

Arról azonban egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a Jaguar Land Rover modellpalettájának mely tagjaiban debütálhat majd az új technológia. Ám az alábbi videóban működés közben is megtekinthetjük az érintésmentes érintőképernyőt.

Forrás:

Ajánlott cikkek: