Létrehozva: 2021-07-09 15:23:18

2022-BEN DEBÜTÁL AZ AUDI A6 E-TRON SOROZATGYÁRTÁSÚ VERZIÓJA

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A tisztán elektromos A6-os 700 kilométeres hatótáv megtételére lesz képes.


Az Audi A6 e-tron koncepciójából, amelyet 2021 elején mutattak be a Sanghaji Autószalonon, már 2022-ben elkészülhet a sorozatgyártásba kész prototípus – erősítette meg az ingolstadti cég egyik szóvivője. Egyúttal arra is fény derült, hogy a négykarikások új elektromos modellje legkorábban 2023-ban érkezhet meg a szalonokba.

A szóvivő azt is elárulta, hogy a Q6 e-tront 2022-ben mutatja be a német cég. Az eddig csak kémfotókon megörökített SUV az Audi és a Porsche által közösen fejlesztett Premium Platform Electric padlólemezre épül majd, akárcsak az A6 e-tron.

Ami a technikai paramétereket illeti, egyelőre annyi már most is biztos, hogy az A6 e-tron egy kétmotoros hajtáslánccal érkezik, mely 470 lóerős teljesítmény és 800 newtonméter forgatónyomaték leadására lesz képes.

Az Audi elmondása szerint a villanyhajtású A6-os egyetlen feltöltéssel 700 kilométeres (435 mérföldes) hatótáv megtételére lesz képes a WLTP mérési ciklus szerint. A középre beépített 100 kilowattórás akkumulátorcsomag 270 kilowattos teljesítményig támogatja a gyorstöltést, így mindössze 10 perc alatt 300 kilométer megtételére elegendő energia pumpálható az akkuba. Emellett 5 százalékról kevesebb mint 25 perc alatt elérhető a 80 százalékos töltöttségi szint.

A további részleteket minden bizonnyal csak a sorozatgyártásra szánt prototípus bemutatóján osztják meg a nagyérdeművel, ám erre már nem kell olyan sokat várni.

Weboldalunkon is elérhetőek az Audi modelljei. Amennyiben valamelyikről szeretnél részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!